Összehasonlítás

Az IG és az XTB két jól ismert befektetési platform - az első mint az egyik legnagyobb pénzügyi származékos bróker, a második pedig gyors növekedése és mostani részvény- és ETF CFD brókerré történő átalakulása okán.
Mindkettő olyan bróker, amely kielégítheti a kezdő befektetők igényeit, ugyanakkor fejlett befektetési eszközöket és termékeket kínál a tapasztalt kereskedők számára, akiknek az alapszintnél többre van szükségük. Az IG és XTB összehasonlítása során elemezzük, melyek ezek a befektetési termékek, milyen eszközök állnak rendelkezésre, hogyan működik a platformjuk, és természetesen nem feledkezünk meg a jutalékokról sem.
Először is nézzük meg mindkét bróker eddigi pályafutását és működését.
Az IG jelentős tapasztalattal rendelkező cég, ami az Egyesült Királyságban alakult 1974-ben aranybefektetési brókerként, de hamarosan más eszközökre is kiterjesztette tevékenységét.

Napjainkban hozzáférést biztosít több mint 17.000 piachoz, a világ legnagyobb származékos szolgáltatója volumen alapján, ráadásul az egyik leginnovatívabb a befektetési termékek terén. Az IG két részre osztja termékeit weboldalán:
Más szóval az IG pénzügyi derivatívákra szakosodott bróker
Világszinten 17 irodával rendelkezik és a londoni tőzsdén jegyzik.
Irodáin és weboldalán keresztül jelentős erőforrásokat fordít befektetői képzésére, ami közös vonás az XTB-vel.
👉 További információk: IG vélemény - Biztonság, platform, spreadek és áttekintés
Az XTB rövidebb múltra tekint vissza, mivel 2002-ben alakult Lengyelországban, de azóta kiterjesztette hatókörét és ma már több mint 1.000.000 befektetőt szolgál ki 70 különböző országban, 13 irodával különböző országokban.

Bár eredetileg derivatívákra szakosodott brókerként indult, az évek során átalakította kínálatát egyszerűbb termékek felé elmozdulva, és ma már több mint 2.000 részvény és 200 ETF CFD-t kínál azonnali kereskedésre.
Számos európai országban rendelkezik irodával, bár Magyarországon nem. Jegyzik a lengyel tőzsdén, ami kiemelkedő átláthatóságot és szabályozottságot biztosít, ráadásul garanciát nyújt a befizetett pénzre 100.000 euróig számlánként és ügyfelenként.
A CFD kereskedéssel kapcsolatban az ügyfelek 71%-a pénzt veszít ezzel a szolgáltatóval.
👉 További információk: XTB vélemény - Jutalékok, platform, termékkínálat
Mielőtt jobban belemennénk a részletekbe, nézzük most meg a két bróker főbb jellemzőit.
| Jellemző | IG | XTB | |||
| 🏆 Szabályozás | FCA (UK) és BaFin (Németország) | FCA CySEC (Magyarországon) | |||
| 🔒 Garanciaalap | Akár a követelések 90%-a, max. 20.000 euró | 20.000 euró | |||
| 💼 Pénzügyi eszközök: | Warrantok Opciók (vanilla és barrier) Multik Turbo24 | Forex CFD, index CFD-k, árucikk CFD-k, részvény CFD-k, ETF CFD-k, kriptovaluta CFD-k | |||
| 💻 Számlatípusok | Demo, kereskedési és professzionális | Standard Demo | |||
| 💲 Jutalék | Spread 0,1 ponttól | 0 € | |||
| 💰 Minimális letét | 300 € | 0 € | |||
| 📈 Platform | Saját Mobilalkalmazás L2dealer Tradingview MT4 | xStation5 Mobilalkalmazás | |||
| 📧 Kapcsolat | Email: [email protected] Telefon: +44 (20) 7633 5430 | Email: [email protected] Telefon: +36 1 700 8349 | |||
| 🗣 Magyar nyelvű ügyfélszolgálat | Nincs | Van | |||
| További info | További info |
| Jellemző | IG | XTB |
| 🏆 Szabályozás | FCA (UK) és BaFin (Németország) | FCA CySEC (Magyarországon) |
| 🔒 Garanciaalap | Akár a követelések 90%-a, max. 20.000 euró | 20.000 euró |
| 💼 Pénzügyi eszközök: | Warrantok Opciók (vanilla és barrier) Multik Turbo24 | Forex CFD, index CFD-k, árucikk CFD-k, részvény CFD-k, ETF CFD-k, kriptovaluta CFD-k |
| 💻 Számlatípusok | Demo, kereskedési és professzionális | Standard Demo |
| 💲 Jutalék | Spread 0,1 ponttól | 0 € |
| 💰 Minimális letét | 300 € | 0 € |
| 📈 Platform | Saját Mobilalkalmazás L2dealer Tradingview MT4 | xStation5 Mobilalkalmazás |
| 📧 Kapcsolat | Email: [email protected] Telefon: +44 (20) 7633 5430 | Email: [email protected] Telefon: +36 1 700 8349 |
| 🗣 Magyar nyelvű ügyfélszolgálat | Nincs | Van |
| További info | További info |
Mindkettő megfelelően szabályozott bróker az összes országban, ahol működik. Továbbá mivel egyaránt tőzsdén jegyzett cégek, szigorúbb átláthatósági szabványoknak kell megfelelniük, mint más platformoknak.
Nemzetközi brókerként az IG-t több ország szabályozó hatósága is felügyeli, amelyek közül néhány első szintű. Az alábbiakban a négy legkiemelkedőbb:
Az IG az IG Group holding részeként tőzsdén jegyzett vállalat. Részvényei 2005 óta a londoni tőzsdén forognak IGG tickerrel.

Az IG európai szabályozása alapján megbízható bróker. Ha a vállalat csődbe menne, a befektető biztosítva van a követelt összeg 90%-áig (legfeljebb 20.000 euróig) a Német Befektetői Kártalanítási Rendszer keretében.
Továbbá - mint weboldalukon említik - az IG letétkezelő bankjai csatlakoztak a Betétbiztosítási Alaphoz, ami befektetőnként 100.000 euróig terjedő fedezetet nyújt.
Ezenkívül a brit bróker negatív egyenleg elleni védelmet is kínál a spot devizakereskedelemben és a származékos termékeknél.
Az XTB szintén jól szabályozott és felügyelt cég azokban az országokban, ahol működik. Felügyeleti szervei többek közt:
Az XTB-t tőzsdén jegyzik 2016 óta; részvényei a lengyel tőzsdén forognak XTB tickerrel.

XTB
Minimális befizetés: €0.00
* A lakossági CFD számlák 78%-a veszít pénzt

Az XTB nagyon érdekes garanciát kínál, mégpedig a elkülönített számlát. Ez a rendszer abból áll, hogy az ügyfelek pénzét elkülönítik a bróker saját tőkéjétől és a JP Morgan SE bank számláira helyezik, ahol az ügyfél az egyetlen kedvezményezett. Ily módon ha a bróker csődbe menne, a felhasználók pénze nem hozzáférhető a hitelezők számára.
Másrészt az új szigorúbb szabályozás miatt a bróker garantálja ügyfelei befizetett megtakarításait a bank vagy a bróker csődje esetén legfeljebb 20.000 euróig.
A két brókernél hozzáférhetsz számos eszközhöz, termékhez és piachoz, bár az IG választéka különlegesebb, mivel más platformokon nem elérhető származékos termékeket is kínál.
Az IG pénzügyi származékok és exkluzív szintetikus termékek brókereként jeleskedik, ami azt jelenti, hogy lehetővé teszi a befektetést pénzügyi eszközök széles körébe, így többek között az alábbiakba:
E termékeken keresztül több mint 17.000 piachoz férhetsz hozzá, amelyek közt megtalálható:
Az XTB kiemelkedik azzal, hogy lehetővé teszi a befektetést részvény és ETF CFD-ékbe nulla végrehajtási jutalékkal.
Termékkínálatában felsorakoznak az alábbiak:
| Termék | Leírás | ||
| Részvény CFD-k | több mint 2.000 részvény CFD | ||
| Forex CFD-k | 70+ devizapár | ||
| Index CFD-k | 30+ részvényindex CFD Európából, az USA-ból és Ázsiából | ||
| ETF CFD-k | 200+ ETF CFD | ||
| Árupiaci termék CFD-k | 25+ árupiaci termék CFD | ||
| Kriptovaluta CFD-k | 40+ krip |
| Termék | Leírás |
| Részvény CFD-k | több mint 2.000 részvény CFD |
| Forex CFD-k | 70+ devizapár |
| Index CFD-k | 30+ részvényindex CFD Európából, az USA-ból és Ázsiából |
| ETF CFD-k | 200+ ETF CFD |
| Árupiaci termék CFD-k | 25+ árupiaci termék CFD |
| Kriptovaluta CFD-k | 40+ krip |
A következő szempont is meglehetősen fontos. Ismerkedjünk meg tehát azzal, hogy milyen típusú számlát kínál az egyik és a másik bróker.
Az IG három számlatípust kínál a megcélzott termékek, de még inkább a kereskedési tapasztalatod alapján - továbbá van még demószámla.
Az IG összes számlája kompatibilis egymással - vagyis választhatod mindhárom számlatípust, ha az IG összes termékével szeretnél kereskedni.
Az XTB egy számlatípust kínál: a standardot. Korábban volt egy profi és egy demószámlája is, de jelenleg ez az egyetlen számlatípusa.
Számlanyitás az XTB-nél
Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ami talán a legnagyobb érdeklődést váltja ki a kereskedők körében: ez nem más, mint a díjak és jutalékok témája. Nem véletlenül, hiszen a költségek kulcsfontosságúak a kereskedés kapcsán. Az alábbiak az IG és XTB brókernél történő kereskedés során felmerülő díjak és költségek.
Az IG versenyképes tarifákat kínál: a költség az általad választott befektetési terméktől és a piactól függően alakul.
Az IG-nél eltérő mértékű jutalékot fizetsz attól függően, hogy nyersanyagokba, részvényekbe vagy ETF-ekbe fektetsz-e, illetve hogy Turbo 24-gyel vagy opciókkal teszed-e ezt. A költségek abban az esetben is magasabbak, ha a MetaTrader 4 platformot használod.
A jutalékok termékkör szerint az alábbiak:
A tőkeáttételes termékek esetén:
Ezekhez a költségekhez további szolgáltatási díjak is adódnak, mint például:
Az XTB számlavezetés ingyenes (minimum 1 tranzakció évente, ellenkező esetben 10 €/hó díj). A részvény és ETF-ek azonnali adásvételéért nem számít fel díjar tranzakciónként 20.000 euróig. Amit viszont érvényesítenek: a 0,5%-os devizaváltási díj.
A többi művelet esetében az XTB egy sor változó spreadet alkalmaz az adott eszköztől függően. A minimális spread 0.00008.
Az IG lehetővé teszi a letét különböző módokon történő befizetését és nem számít fel befizetési díjat. A pénz befizetésének módjai közé tartoznak:
Az IG-nél a minimális kártyás befizetés 300 €.
Az IG nem számít fel jutalékot a pénzfelvételekért.
A számlanyitás az IG-nél egyszerű és gyors folyamat. Mindössze három egyszerű lépésben elvégezhető:
Az XTB egyik előnye, hogy nincs minimális letét.
Befizetéseket a következő módokon lehet végrehajtani:
A számlanyitás az XTB-nél egyszerű folyamat, ami 100%-ban online elvégezhető. Az alábbi lépéseket kell követni:
Szeretnék többet megtudni az XTB-ről!
A kereskedési platform a bróker központi aspektusa. Mind az IG, mind az XTB rendelkezik saját platformmal, ami megfelelő az általuk kínált szolgáltatásokhoz.
Mindazonáltal említsük meg, hogy az IG-nél hozzáférhetsz a MetaTrader 4-hez és a ProRealTime-hoz, míg az XTB csupán a saját platformját, az xStation5-öt nyújtja.
Az IG-nek van egy webes platformja, ami alkalmas mind kezdő befektetők, mind tapasztalt kereskedők számára. Könnyen használható, minden szükséges funkcióval rendelkezik és testreszabható.

A brókernél lehetőség van akár a saját platform, akár a MetaTrader 4 vagy ProRealTime használatára. Ez utóbbiak a legismertebb platformok közé tartoznak és aligha igényelnek bemutatást. Bizonyára te is tisztában vagy vele, hogy mindkét kereskedési platformon hozzáférhetsz fejlett elemzési és kereskedési eszközökhöz:
👉 További információ: Metatrader 4 - funkciók, előnyök és hátrányok
👉 További információ: ProRealTime vélemény - Kereskedési platform, díjak és brókerek
Az XTB saját platformokkal dolgozik: ezek az xStation 5 és xStation Mobile.
Az xStation 5 platform minden olyan funkcióval rendelkezik, amire egy befektetőnek szüksége van, bár használata nem a legegyszerűbb. Fő előnye a megbízások végrehajtásának sebessége.
Az XTB kereskedési platformján a következőket találod:

A platform használható webes vagy mobil verzióban (utóbbi az xStation Mobile).
Továbbá ez a platform letölthető (az asztali verzió PC-re és Mac-re) és van webes verziója, valamint az xStation mobilalkalmazás (XTB App).
Az IG kapcsolatfelvételi módjai.
Ezenkívül van egy kérdések és válaszok szekció a weboldalukon, ahol a leggyakoribb kérdéseket válaszolják meg a működéssel és a számlanyitással kapcsolatban. Az ügyfélszolgálat 24 órában, a hét minden napján elérhető.
Az ügyfélszolgálat mellett az IG kitűnik oktatási akadémiájával, ahol webináriumokat, útmutatókat, videós oktatóanyagokat és online kurzusokat kínál a felhasználók képzéséhez.
Az XTB többcsatornás ügyfélszolgálatot nyújt, ráadásul magyarul. Eképpen léphetsz kapcsolatba velük:
Az IG-hez hasonlóan az XTB is dicséretesen teljesít az oktatási területen, mivel kurzusokat, webináriumokat és sok információt nyújt a felhasználóknak.
Elégedettek-e az IG és az XTB felhasználói? Képet ad erről például az, hogy milyen a Trustpilot értékelésük.
Itt az IG 4-es értékelést kapott (5-ből) több mint 7.500 értékelés alapján.

Az XTB értékelése szintén 4 csillagos, bár jóval kevesebb értékelés összesítése alapján.

👉 XTB vs Oanda: A két bróker összehasonlítása
👉 XTB vs eToro: Melyik bróker a jobb?
Mind az IG, mind az XTB jó bróker, amelyben megbízhatsz. Mindkettőn keresztül hozzáférhetsz számos piachoz és termékhez.
A fő különbség, hogy az IG-nél kereskedhetsz származtatott termékekkel, amiket nem találsz meg az XTB-nél, sőt igazából a legtöbb más brókernél sem.
Az IG alapvető jellegében továbbra is 100%-os trading bróker tőkeáttételes származtatott termékekkel, míg az XTB már inkább részvény- és ETF CFD kereskedési brókernek tekinthető. Bár továbbra is fenntartja származtatott termékkínálatát, de mindinkább többtermékes bróker irányban mozdul el: kiemelkedő szerepet játszik részvény- és ETF CFD kínálata.
A platform és a kereskedés szempontjából az IG sokkal több lehetőséget kínál, mivel saját (viszonylag egyszerűbben megtanulható) platformja mellett hozzáférést biztosít a a legjobb platformok közül kettőhöz is a MetaTrader 4 és ProRealTime formájában. Ugyanakkor az XTB saját platformja szintén nagyon átfogó és minden eszközzel rendelkezik, amire egy kereskedőnek szüksége lehet. Ezzel együtt az IG-nek némi előnye van a használhatóság terén.
Végső soron nem lehet kijelenteni, hogy az egyik jobb, mint a másik - inkább arról van szó, hogy mindkettő jó alternatíva a haladó szintű kereskedéshez, és a lényeg az, hogy számodra komfortos legyen az adott platform.
Zárásképpen pedig egy gondolat erejéig térjünk ki a két bróker célközönségére. Míg az IG a professzionális befektetőkre fókuszál, akik jelentősebb kereskedési tevékenységet folytatnak, addig az XTB tágabb felhasználói kört céloz meg a kezdő befektetőktől (akik évente néhány részvénybe szeretnének befektetni) egészen a legprofibbakig, akik a devizák, nyersanyagok stb. széles választékát igénylik.
A következő táblázat összefoglalja a két brókercég erősségeit és gyengeségeit:
Az IG vs XTB összevetés eredményeképpen tehát elmondható, hogy mindkettő jó bróker. Így az, hogy melyiket választod, inkább attól függ, milyen típusú befektető vagy. Személy szerint neked melyik bróker a jobb?
XTB
Minimális befizetés: €0.00
* A lakossági CFD számlák 78%-a veszít pénzt

XTB
Minimális befizetés: €0.00
* A lakossági CFD számlák 78%-a veszít pénzt
